Let Isis work her magic

Eljön a nap, amikor a testem egy fehér lepedőn fekszik egy szépen simított, gondosan megágyazott matracon, egy élőkkel és haldoklókkal zsúfolt kórházban. Egy bizonyos pillanatban az orvos kimondja, hogy az agyam megszűnt működni és akármilyen okból, de az életem megállt. Ha ez történik, ne próbáljanak meg gép segítségével mesterséges életet juttatni a testembe. És ne nevezzék ezt az én halotti ágyamnak. Nevezzék az Élet Ágyának és vigyék a testemet, hogy mások teljes életet élhessenek. Adják a látásomat egy olyan embernek, aki sohasem látta a napfelkeltét, egy kisgyermek arcát vagy a szerelemet egy nő szemében. Adják a szívemet egy olyan személynek, akinek a saját szíve nem okozott mást, csak végtelen fájdalmas napokat. Adják a véremet egy olyan tinédzsernek, akit az autója roncsai alól húznak ki, hogy láthassa az unokáit játszani. Adják a veséimet olyanoknak, akiknek az élete egy géphez kötött. Vigyék a csontjaim, minden izmom, minden szálat és ideget a testemből, hogy lehetővé tehessék, hogy egy béna gyerek járni tudjon. Vizsgálják meg az agyam minden szögletét. Vigyék minden sejtjét, ha szükséges és növesszék őket, hogy egy napon egy néma fiú felkiálthasson egy denevér láttán és egy süket lány meghallhassa az ablakát verdeső esőt. Égessék el azt, ami maradt belőlem és szórják szét a hamvaim a szélbe, hogy növekedni tudjanak a virágok. Ha valamit el kell temetni, azok legyenek a hibáim, a gyöngeségeim és az embertársaim iránti előítéleteim. Ha emlékezni kívánnak rám, tegyék azt egy kedves cselekedettel vagy szóval egy olyan embernek, akinek szüksége van rá. Ha azt teszik, amit kértem, örökké fogok élni.

Robert N. Test: Emlékezni rám

szeretem a kézit ♥

néha 1,5 óra alatt annyira elfáradunk hogy levegőt is alig kapunk,remeg a lábunk de mikor lefekszünk a hideg parkettára és lehet látni hogy gőzöl az egész tested.lihegve veszed a levegőt és mégis frissebb vagy,üdébb jó kedvű,mosolyogsz és mikor sétálsz a sötét folyosón az öltöző felé mosolyogva mondod hogy “hű de jó volt”. az öltözőben élmény lesikálni a vaxot a kezedről.mikor sportolsz elfelejted minden bajod,csak a játéknak élsz,meccsen több mint játék.élet s halál kérdése.a csapat összes emberén múlik a győzelem és a bukás,mindig a maximumot kell kihozni magadból hogy előre lépj és veled együtt a csapat is. megtanulod a fegyelmet,az őszinteséget,a kitartást,a feltétlen odaadást és azt hogy a pályán nincs te,csak mi. nincs egy ember,csak a csapat van.mindenek felett

just listen to your heart…

édes álom válj valóra,had jussak el Egyiptomba ♥

varázstükör… Lédus ♥

miss u so much…

de eljössz még? ugye eljössz még…

délelőtt mikor vártunk az orvosra az asztalon hagyta a fonendoszkópját,persze bennem rögtön előbújt a gyermek és úgy éreztem muszáj kipróbálnom. egy gyönyörű,szürke Littmann gyártmányú fonendoszkópról van szó. mikor a szívemre tettem a hallgató fejet ámulatba ejtő volt a szívdobogás.mintha egy álomvilágba kerültem volna és apró dobok ütemre adnak mély és magas hangokat.érzed ahogy a vér áramlik a szívedbe. mintha egy mesében lennél mikor meghallod,azt a bizonyos ütemet azt hiszed álmodsz és az altató dalod hallod. az ütem mindig ugyan az,mint egy megfoghatatlan csoda. orvos leszek azt hiszem.♥

handball is the best sport ever! ♥

nyertünk (Y) tizenegy tizenegy tizenegy ♥

High-res →
i was in the past.i am in the moment.i will in the future.
to be Isis forever.
High-res

i was in the past.
i am in the moment.
i will in the future.

to be Isis forever.